top of page
  • Facebook

Valós vezetői esetek.

Egy szoba, közösség, egymástól tanulás.

IMG_2475 3.jpeg

Moderált beszélgetések, vezetőknek

Szerintünk mindenki vezető, aki előmozdítja egy csapat céljainak elérését. Ezt James Krantz New York-i szervezetszociológus mondta, és mi se tudunk jobbat. A vezetők sokszor magányosak. A szervezeten belül nem tudják megbeszélni a kihívásokat, otthon pedig nem szeretik. Ezért hoztuk létre ezt a helyet. Vállalati vezetők, sportedzők, iskolaigazgatók, HR-vezetők, vállalkozók, szakértői csoportokat irányítók járnak az Esetszobába.

Services

Az Esetszoba röviden

Valós történetek

Amik most és velünk történnek, vagy régebben, de még mindig foglalkoztatnak bennünket. Nem elméletekről beszélünk, és nem olyan dolgokról, amit nem tudunk befolyásolni. Az itt és most érdekel minket.

Meghallgatás és asszociáció

Először 7 percben meghallgatjuk a történetet. Utána néhány percben az értést segítő tisztázó kérdéseket teszünk fel. Ezek után az esethozó kiül a körből, de bent marad a teremben. A többiek reflektálnak, elmondják, mire asszociáltak, milyen hasonló helyzetben voltak. Nincs tanácsadás, nincs megmondás. A beszélgetés után az esethozó visszatér a körbe, és röviden reflektál az elhangzottakra. 

Biztonságos közeg

Ami a csoportban elhangzott, az ott is marad. Mindenki olyan mélységben osztja meg a történetét, ahogy szeretné. A lényeg nem is a vállat, vagy a szóban forgó közösség, és a konkrét résztvevők. A fókusz a megosztáson, a hasonlóságok felismeresén és jó gyakorlatokon van.

A vezetőt tágan értelmezzük

Nem attól vezető valaki, hogy beosztottja van. Szerintünk attól, hogy hozzájárul egy csoport céljának a megvalósításához.

Moderált, minőségi beszélgetés

Minden esetet egy tapasztalt moderátor vezet. Így tartjuk a biztonságos kereteket. Mindenki, aki akar, szóhoz jut. Nincs megmondás, direkt tanácsadás. A közös tanulás a célunk.

Az egész egy baráti beszélgetéssel kezdődött

Mint annyi minden más is...

...szóval egy baráti beszélgetés során arra jöttünk rá, hogy a vezetők sokszor magányosak. A saját környezetükben sokszor nincs kivel megbeszélni az aktuális kihívásokat. Ezért hoztuk létre az Esetszobát.

 

Itt olyan, valós, élő, vezetői eseteket beszélünk itt át, amik velünk és most történnek. Ami tanulságos, amiben benne vagyunk és jó lenne átbeszélni védett formában.


Egy szoba, ahol vezetők magunk vagyunk és konkrét esetekre tudunk koncentrálni, azokat megvizsgálni, átbeszélni - és tanulni egymástól.

Ekkor találkozunk legközelebb

Kik vagyunk?

Csaba közgazdász, digitális marketinggel és szervezetfejlesztéssel foglalkozik. Zoltán vegyészmérnök, nemzetközi kutatás-fejlesztés a szakterülete. Mindketten csapatokat vezetünk nemzetközi és gyorsuló ütemben változó környezetben. Együtt hoztuk létre az Esetszobát, hogy legyen egy tér beszélgetni.

Nézz be egy következő alkalomra.

Kapcsolat

Email

Telefon?

FB Csoport

© 2035 by George Lambert. Powered and secured by Wix

bottom of page